Rólunk

A Hahota Színtársulatot Puskás Győző alapította 1985 nyarán, néhány tehetséges fiatallal együtt. Előadásaikat a szabad ég alatt tartották, a színpadot két fűzfa között állították fel, a közönség ülőhelyéül a Maros árvízvédelmi földgátja szolgált. Előadásaikat 1988 . május 9-én betiltja a szekuritáté. A helyszínre kiszállt szekusok a közönség nyomására megengedték az utolsó előadás színre vitelét.

1991-ben a társulat újra alakul és március 12-én a Szakszervezetek Művelődési Házában színre viszi az első hivatalosan bejegyzett előadást.

1992-ben a társulathoz szegődik Jakab Zsombor szervező, aki a lehető legnagyobb hozzáértéssel igazgatja a társulatot és szervezi az előadásokat. 1991 őszén színre kerül az első egységes többfelvonásos vígjáték Ölvedi Antónia és Puskás Győző előadásában.
 

A társulat Furó Attila segítségével átkerül a Kultúrpalota nagytermébe és jelentős sikernek örvendő vígjátékok kerülnek színre a kabaré előadások mellett.

A társulat nemcsak a közönség, de a szakmabeliek elismerését is elnyeri hiszen több országos és nemzetközi fesztiválon díjesőt arat (előadás, alakítás és közönség díjat).

Erdély jelentős települései mellett töbször külföldi turnén is részt vett. 2000-ben hivatásos színészek is a társulathoz szegődnek: Székely M. Éva, Szabó Mária és Csergőffy László. A társulat a forradalom előtt 27, 1991 március óta pedig több mint 1000 egész estét betöltő előadást tartott.

  Hírek
 

  Nőnapi Hahota előadás
 

A Hahota színtársulat és a Marosvásárhelyi Területi Rádió Nőnapi kabaréelőadásra hívja a közönséget március 9-én, szombaton és 10-én , vasárnap este 7 órától a Maros Művészegyüttes előadótermében.

A Légitámadás című jubileumi előadásra a hölgyeknek ingyenes a belépő férfiak  kiséretében.

Jegyek elővételben a művészegyüttes illetve a kultúrpalota jegypénztáránál.

  Szilveszteri Hahota kabaré - Marosvásárhelyen
 
 
A Hahota színtársulat december 28-án, pénteken este 7 órától, a Maros Művészegyüttes előadótermében tartja a „Kész cirkusz!” című zenés szilveszteri kabaréjának bemutató előadását.


  Hamarosan
 

Hamarosan.......újra lehet hahotázni :) Ajándekozza meg szeretteit egy kabaré belépővel, legújabb szilveszteri előadásunkra :)

« tovább...  
 
 
       
 

HAHOTA Kulturális Egyesület
Marosvásárhely - 540035
Aurel Filimon (volt Iskola) utca 17. szám
Tel: 0265-269.900

Igazgatóság:
Jakab Zsombor
igazgató - impressario
tel: + 4 0744 767708
email: 
j_zsombor@hotmail.com
Kelemen Barna
ügyvezető igazgató
email: 
barnakelemen@yahoo.com   

Puskás Győző
Hahota színtársulat alapítója - művészeti igazgató
email:
gyozopuskas@yahoo.com

  www.sigma-net.ro webdesign by